Paduc horgászat

A horgászatáról külön könyvet is lehetne írni, így most csak a legfontosabbakra térek ki, de a cikk végén igyekszem összegyűjteni néhány már megjelent írást róla, és van egy olyan érzésem, hogy mivel sokak kedvenc hala, a fórumon komoly eszmecsere fog kialakulni a horgászatát illetően. Mivel én sem tartom magam profi padró vadásznak, a megjelent szakirodalmakon túl néhány barátom ötletét, tanácsát fogadtam meg.

Minden halat ott a legkönnyebb horogra csalni, ahol egyébként is szívesen tartózkodik. Nincs ez másként paduc komával sem. A jó paducos vízszakaszt nehéz igazából meghatározni, hiszen egyaránt szereti az egyenletes, simán áramló, nem túl mély részeket, amilyeneket például a sóderzátonyoknál talál, de kedveli a húzós, vízbe nyúló kövezések nagy szikladarabokkal, gödrökkel tarkított mederszakaszait is. Az igazán jó paducos helyek titkát minden horgász féltve őrzi, de aki korán reggel kimegy a vízpartra, és figyelmesen nézi a víztükröt, az megtalálhatja a paduccsapatokat. A hajnali pancsolás ugyanis halunk kedvenc szórakozása. Ha látjuk ugrani, akkor azon a részen jó esélyünk lehet megfogására is. Aki télen szeretné becserkészni, az a mélyebb részeken keresse, hiszen a nagy paducbandák itt gyülekeznek. (Ez persze nem jelenti azt, hogy csak és kizárólag itt fogható: pl. „Poleman” fórumtársunk is beszámolt arról, hogy téli időszakban a Maros 1,5 méteres vizében is szépen tudta őket fogni.) Egy ilyen találkahely, ha megtalálja, igazi kincsesbánya lehet a télen kiéhezett horgász számára.

A horgászatához a legalkalmasabb az úszós készség, legyen az rakós, bolognai, spicc vagy úsztatásra szerelt matchbot, bár a mai finom rezgőspicces botokkal is élmény rájuk horgászni.

Etetéssel kicsalható a könnyen elérhető 11-15 méteres parti sávba is, csak nem mindegy, mit szórunk neki.

Ami nem maradhat ki a kajából, nem más, mint az áztatott, kinyomkodott kenyér. A padró imádja a kenyeret. Sokan kizárólag kőre kötött veknivel etetnek, vagy a beáztatott kenyérhez rozslisztet, agyagot, vakondtúrást használnak kötő-nehezítő anyagnak. Ha etetőanyagot keverünk, ezt vegyük figyelembe. Nagyon sok recept van, mindenki másra esküszik, de talán alapigazság, hogy ha 1-2 órán belül nem jelentkezik az etetésen, akkor valószínű, hogy vagy a keverék nem megfelelő, vagy éppen akkor egy fia paduc sem kószált a környéken. Van, aki a vakondtúrásra esküszik, azaz nélküle az etető semmit sem ér. A Dunán paducra is a márnás kaják válnak be, a két hal ízlése nagyon hasonló. A sajtos, folyóvízi etetők egy kis áztatott kenyérrel könnyen elcsábítják. Az áztatott kenyér adagolásánál arra kell ügyelni, hogy a túl sok kenyér könnyűvé teheti az etetőt. Általánosságban 5 kilónyi száraz keverékhez 1-2 kiló áztatott kenyeret célszerű keverni. A ragasztását megoldhatjuk PV-1-el vagy rozsliszttel (de utóbbival óvatosan bánjunk, könnyen csirizessé teheti a kaját!). A nehezítéshez agyagot, kavicsot használhatunk. A nehéz gombócok buffanó hangja nem zavarja el halainkat, így ha szerencsénk van, hamar ráállnak az etetésre. Halaink nem fognak mozdulni, amíg tart az ingyen konyha, ezért a ráetetés mindenképp szükségessé válik. Az, hogy ki milyen ütemben etet, szokás dolga. Lehet folyamatosan, kisebb adagokban, de lehet 30 percenként nagyobb gombócokkal is pótolni a hiányt. A horogra csonti, trágyagiliszta, kenyérrózsa kerülhet. Ez utóbbi megéri a vele járó macerát, mert zömében a nagyja kedveli. Van egy, a „La Sirene X21” termékcsaládhoz tartozó lebegő kenyér, amivel kiküszöbölhetjük a sok újra csalizást. Ez a termék állítólag megszólalásig hasonlít a „házi” kenyérrózsához, azzal a jelentős különbséggel, hogy sokkal tovább tart a horgon.

A módszerek annyira sokfélék, hogy külön fejezetet megérne a rakós botos horgászata, a melles csizmával vízben álló úsztatásról nem is beszélve. Ami talán mindegyik módszerben azonos, hogy a csalit szinte mindig fenék közelében kínálják fel. Hol szabadon úsztatva, néha vissza-visszatartva, hol teljesen megállítva, ahogy az a folyóvízen szokás. Kapása rendkívül gyors, az úszón többnyire kettős lerántásként, vagy lassú elmerülésként jelentkezik. Ide kellenek a jó reflexek, és a képesség, hogy meg tudjuk különböztetni a fenéken meg-megakadó szerelék miatt bukdácsoló úszó mozgását a rafinált kapástól. Sok gyakorlással mindenki belejön, és egy paduc megakasztása csak az élmény kezdete. A paduc nem teketóriázik, ha megakasztottuk, vinné a cuccot is. Végső erejéig küzd, és sokszor ő kerül ki győztesen a csatából. Ennek oka a kemény szájszél, amiben nehezen ül meg a horog. Érzi ezt ő is, és jellegzetes fejrázásaival igyekszik kiköpni azt. Mindig kihasználja a sodrás erejét, így igyekezni kell mihamarabb onnan kivezetni, de arra ügyeljünk, hogy ne kényszerítsük idejekorán a felszínre, mert olyan zuhanyban lehet részünk, aminek a lelépő paduc az okozója. Hosszú haltartóban sokáig életben tartható, de kánikulában, szűk börtönben hamar elpusztulhat.

Horgászatának ezer apró trükkje van. Az alábbi írásokban néhányra fény derülhet, de remélem, a hozzászólásokban is sok hasznos tanácsot olvashatunk majd. E rafinált hal horgászatában még nekem is van tanulni valóm, hiszen célzottan ritkán horgászok rá, többnyire az általános folyóvízi keszegezés közben állnak rá az etetésemre. Ezt persze egy perecig sem bánom, hiszen remek partner. Ajánlom mindenkinek!

Harcsa horgászat

A harcsázás legnépszerűbb módja a fenekezés, különösen az első tavaszi hónapokban, amikor még ritkán jön fel táplálkozni víz közé a bajszi. Természetesen vize is válogatja, más a helyzet a kis mélységű állóvizeken és más a mélyebb folyókon. A harcsa általában márciusban kezd aktívabban táplálkozni. Összekapdossa a fenéken szintén akkor éledező táplálékállatokat, a folyók első áradásai által vízbe sodort férgeket, dögöket és a víz felmelegedésével egyre többször veti magát egy-egy hal után.

Pecsenyehari.

A harcsa horgászatára szerelt fenekező készség is ehhez az életmódhoz alakul. Két alapvető összeállítást használunk, a lebegtetőst és a fenékre letettet. A horgos főzsinórról ágaztatjuk le karabinerrel a valamivel vékonyabb zsinórra kötött fenéksúlyt, melynek hossza lehet akár kétszerese is, mint ameddig az ütközőtől a horog ér. Ilyenkor a csali a talaj felett lebeg, messziről felhívja magára a harcsák figyelmét.

A botra kapcsolható lámpa éjjel fénnyel tölti fel a zsinórt-LOOM

Különösen éjszaka, viharos időben érdemes így szerelnünk, de tapasztalataim szerint, ha az egyik botot lebegtetősre, a másikat pedig fenékre téve szerelem, szinte mindig az előbbire van több kapásom. Ennek okát a harcsa szájállása jól mutatja, hiszen az, az előre nyúló alsó állkapocs következtében felfelé nyílik, így jelezve a táplálkozás fő irányát. Ennek ellenkezője például a márna, melynek harmonikaszerű ormányának nyílása párhuzamos a talajjal.

Balról lebegtetős, jobbról csúszóólmos szerelék

Mivel a harcsa nem igényli a finom felszerelést, a zsinór vastagsága és a horog nagysága legyen inkább kissé eltúlzott, de főleg minőségi, mert soha sem tudhatjuk, hogy a sors mikor varázsol a horgunkra rekordharcsát. A Sufix zsinórok nekem nagyon beváltak, van külön éjszakai horgászathoz kifejlesztett fluoreszkáló változat is, mely a nappal magába gyűjtött fénnyel este jó darabig világít.

Az igazi harcsaölő

Elhalványulása után egy botra szerelhető gyűrűs lámpaújdonsággal, melyen keresztül fut a damil, pótolhatjuk a fényt egész éjszaka, így fárasztás közben jól láthatjuk, hol jár a megakasztott harcsa. Erre, különösen akadós területen nagy szükségünk lehet.

Feszült pillanat

A harcsa pedig nagyon is szereti az akadókat, víz alatti tuskókat, kövezéseket, ha nincs más, a medertöréseket. Ezt a természetét jól megfigyelhetjük akváriumban. Elég az egyenletes talajra egy csődarabot helyeznünk, már bele is bújik. Megakasztásukkor is igyekeznek visszamenekülni leshelyükre, ezért akadós területen nem elég az erős zsinór, acélos horog, olyan botot használjunk, mint például a CLC Moby Dick 2,70-es, mely nem ad esélyt az akadóba menekülésre.

Ha ez a spicc begörbül!

A harcsa nappal, hidegebb vízben, erős sodrásban, ha mozog, jobbára a talajhoz tapadva kutat táplálék után. Horgászatához ilyenkor a normál, csúszó ólmos készség megfelel, erősebbre szerelve. Az ólom ütközője és a horog közötti távolság jó, ha méter körüli, hadd görgesse a folyás ide-oda a csalit, vagy legyen mozgástere a csalihalnak. Itt rá is térnék a legbeváltabb fenekező csalikra.

Harcsás forgó a Dunán

Elsők között kell említenem a nadályt, lótetűt, de sok helyen bevált a harmatgiliszta csokor és az élő hal is. A tájjellegnek megfelelően, ha éhes sok mindent felvesz, de számomra igazi rejtély, hogy leggyakoribb táplálékával, a folyami rákkal, miért nem tudom megfogni. Egyik alkalommal azt is kipróbáltam, hogy a nadállyal fogott, rákoktól pocakosra zabált harcsából kioperált ollósokat fűztem horogra, mégsem volt mozdításom se rá, míg mellette a másik bottal, nadállyal kettőt is akasztottam.

Van is benne hari

Régi tapasztalat, hogy a vér és a büdös anyagok is vonzzák a harcsát, mint például a rothadó belsőségek, aromás sajtok, dobiszap. Ezen alapulnak a harcsafogáshoz gyártott puha csalik, mint például a Nitro Catfish, melyek illatanyagukkal vonzzák horogra a bajszikat.

Jó horog, ideális akadás

Van még egy kényes része a harcsázó felszerelésnek, amiről eddig nem beszéltem, az orsó. Egy hal horgászatánál sincs olyan igénybevételnek kitéve, mint a nagy harcsák fárasztásánál. Érdemes esetleg multipikátort használni, mint a Banax Sounion, vagy a Penn Commander, de mivel hazánkban inkább a peremfutósokat kedvelik, inkább erről írok.

Kapásra várva

A lényeg, hogy sok, aránylag vastag damil férjen rá, a fékrendszere kifogástalan és a tengelye maximálisan terhelhető legyen. Ezeknek az igényeknek tökéletesen eleget tesz a Banax Si 7000P. A magyar harcsakirály Koós Feri is ezt használja.

A minőségi felszerelés elnyeri jutalmát

A súlyán persze érezni, hogy benne van az anyag, de ez nem probléma, hiszen letett bottal fenekezünk. A lényeg, ha jön életünk nagy harcsája, a felszerelés minden pontja, a horog, a zsinór, a bot és az orsó is megfeleljen a sikeres küzdelemnek.

Hall rekordok

 korábbi 1400 méteres rekordot megdöntő fogással 2300 méter mélyről hoztak fel élve halat (Pachycara saldanhai) egy új eszközzel ami a hal környezetében levő nyomást fenn tudja tartani. A hőmérséklet ebben a mélységben 2-4 fok körül van.

A halak nagyon érzékenyek a nyomásra és már a 100 méter mélyről kihorgászott halak sem élik túl a nyomásváltozást.

A Periskop nevű szerkezet az állatot elfogja, megteremti a megfelelő nyomást a tenger mélyéről mintavétel alapján és ezt fenn is tartja a felszínre hozatal során.

Nagyjából 244 000 találat (0,05 másodperc) 

Keresési eredmények

1. • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   • 
   

Bojlis horgászat

A bojlis horgászt különös szemmel nézik a civilek és gyakran más pontyhorgász sporttársak is. Normális ez, kérdezik? Elmegy egy hétre és semmilyen halat nem hoz haza.

Na ja.

Nem a hús a lényeg, hanem az élmény.

Mi mindannyian multinacionális nagyvállalat kibaszott nagymenő menedzserei vagyunk és sok stressz után jól esik egy hétre elvonulni a világ zajától és csak a barátokkal, és az igazán fontos dolgokkal foglalkozni. Például, hogy van-e net a tóparton. Mennyire sok hús van a konzervben, vagy hogy Te 20 centivel közelebb vagy a késhez, ezért add má ide...

A következőkben néhány gondolatot tippet, tapasztalatokat igyekszünk nyújtani a bojlizás iránt érdeklődőknek.

Ez egy olyan műfaj, amiben mindig lehet újat tanulni, mi igyekszünk is.
Amennyiben sikerül néha valami új infóval gazdagítani más tudását, akkor annak örülünk.

Ponyt horgászata

A ponty a lassú folyású folyó, illetve lassú áramlású állóvizeket kedveli. Mivel oxigénigénye csekély, és némely változata (bőrponty, tükörponyt) képesek a légköri levegőt felvenni a bőrön keresztül. Ezért ilyen helyeken kell keresnünk. Magyarországon szinte minden vízben előfordul, "nemzeti hal". A horgászzsákmány jelentős részét ez a hal teszi ki. A folyóvizekben a kőgátak mögötti langós részeken, kisebb öblökben, partbiztosító kőrézsűk mentén, torkolatoknál találjuk meg. Az állóvizeken vándorol, ősszel a lehűlő vízben a mélyebb részeket keresi fel a téli nyugalmi időszak eltöltésére, ilyenkor is táplálkozik. Amint melegszik a víz elkezd mozogni, mivel élelem után kell néznie, gyakran előfordul, hogy tavasszal a part menti zónában csipegeti az apró állati és növényi szervezeteket. Amint egyre melegszik a víz, a ponty elkezd keresni valamilyen fedzéket, ahol élelmet is talál és el is rejtőzhet. Kitűnő erre a part menti nádas, illetve a hínarasok. A nagy nyári melegben amikor a víz oldott oxigénszintjealacsony a ponty gyakran feljön a vízfelszínre és légköri levegő szippantásával pótolja az oxigént, ilyenkor látott hallá válik a ponty, de ilyenkor a legnehezebb megfogni. Vannak viszont árulkodó jelek, amiről fel lehet ismerni, hogy pontyok tartózkodnak a horgászhelyünkön. Egyik ilyen jellegzetes a ponty vízből való kiugrása, ez főleg nyári melegben tapasztalható. A vízfenékről felszálló buboréksor is lehet jele a halnak, ám könnyen össze lehet keverni a fenékről felszálló gázokkal, fő jellemzője a "pontytúrásnak", hogy a buboréksor egy bizonyos irányba halad. A nádszálak finom ütemes rezgése is lehet bíztató jel, ekkor a ponty éppen az egyik legkedveltebb táplálékát, a vándorkagylót csipegeti a nádszálak tövéről. Nagyobb pontyok képesek a nádasokban utakat, járatokat vágni, ahol szívesen tartózkodnak, ezekbe a folyosókba lógatva az úszós készségünket, gyakran kellemes meglepetés érhet bennünket.



Kapási idők:
A ponty gyakran szeszélyes halként viselkedik, főleg azokon a vizeken ahol megfelelő mennyiségű táplálékot tlál, ilyenkor bizalmatlanná válik, a vízben gyanúsan úszó, lebegő csalival szemben. Egész évben fogható, még jég alól is, persze ehhez meg kell találni a bandázóhelyet. A napszak tekintetében sincs semmi különleges, éppúgy fogható éjjel is mint nappal, gyakra az esti, éjjeli illetve a hajnali órák kedvezőbbek, főleg állóvizeken (érdemes naplót vezetni a fogásokról, amire tüntessük fel, hogy a nap mely szakában, milyen időjárási körülmények között fogtuk a halat). Ez a hal viszont eléggé érzékeny az időjárásra, főleg a frontokra, illetve a frontokat kísérő légáramlatokra. Hidegfront betörés előtt, mikor a déli szél megélénkül (meleg szél fúj), az idő fülledt meleg, főleg nyári napokon, a ponty értvágya csökken, miután betört a front és megérkezett a hűvösebb levegő, a szélirány északi, észak-keleti irányú lesz, a ponty elkezd enni, gyakran annyira, hogy egymást érik a kapások. Amint az időjárás megnyugszik, frontmentessé válik, a ponty étvágya kissé csökken, de még ekkor is eredménnyel fogható. Melegfront betörés előtt az étvágya visszaesik, s amig tart a front kevés táplálékot vesz magához.

Horgászmódszerek:
A klasszikus pontyozó szerelék az úszós. Ezek közül is többfélét lehet alkalmazni. A hagyományos osztott súlyú szereléket (c.) nyílt vízen alkalmazzuk ahol nem akarjuk, hogy a csali a vízfeneket érje. A súlyozása úgy történik, hogy több apró ólmot helyezünk el a zsinóron, ezáltal kapásnál az úszó vagy elmerül, vagy kiemelkedik, a hal számára szinte észrevétlen amint az apró súlyokat megemeli. Ugyanígy súlyozzuk a feltolós szereléket (b.), de viszont ennél a módszernél hosszú szárú úszóra van szükségünk. A felfektetős szerelék (a.) légyege, hogy a csali a fenéken van, a zsinóron lévő súllyal együtt, kapáskor a ponty felemeli a csalit, vele együtt a súlyt, és az úszó felfekszik a víz színére. Itt kedvező a kissé tömzsibb úszótípust választani. Gyakran, főleg nádi pontyozásnál alkalmazzák az ún. lemezantennás úszót, amely törzsébe egy műanyag lemez van beleépítve. Úgy kell a zsinórra felrakni, hogy a lemez a horgásszal szembe legyen, fokozottan érvényes éjszakai horgászatra ez a szabály különben bárhogy világítjuk meg, nem látjuk az úszót

Fenekező módszerrel is eredményesen horgászhatunk pontyra, főleg ott ahol a parttól messzebb tanyáznak és úszós készséggel már nem lehet elérni őket. A fenekező módszerek között is va ntöbbféle, van mikor a súlyt a szerelék végére tesszük, ilyenkor végólmos szerelékről(b.) beszélünk. Különböző lehet az ólom formája is, folyóvizeken inkább laposat, állóvizeken a gömbölyűeket részesítsük előnyben. Csúszóólmos(a.) módszernél a hosszirányban átfúrt ólom a zsinóron szabadon fut, tehát a hal mikor felveszi a csalit akkor csak egy idő után érez ellenállást. Az ólom formája itt is változó, a gömbólmot inkább állóvízre, a lapos tégla ólmot folyóvízre alkalmazzuk. Amikor etetőanyagot is akarunk juttatni a csali mellé akkor etetőkosaras szereléket alkalmazzunk, az etetőkosár egy bordázott belül üreges vagy drótból, vagy kemény műanyagból készült eszköz. Ebbe lehet belegyúrni a az etetőanyagot, ami a vízreérés után (attól függ, hogy milyen keményre gyúrtuk), kimosódik a víz által, és felkelti a halak figyelmét. Újabban etetőanyag pezsgőtöltetet is árulnak a szaküzletek, amelyből pezsegve oldódik ki az etetőanyag. Az etetőkosarat is felszerelhetjük csúszó (c.), illetve végszerelékként(d.) is.


A bojlizó módszer az utóbbi időben terjedt el, és forradalmasította a pontyhorgászatot. A bojli tulajdonképpen csak fantázianév, ami tésztát jelent. Ezt a csalit lehet kapni a szaküzletekben, de házilag is elkészíthető. 1 kg tészta alapanyaghoz kb. 10-12 db tojást kell hozzáadni, ez biztosítja a tapadást, és a megfelelő mennyiségű fehérjét, ami a halaknak nagyon fontos táplálék. A tészta másik alapanyaga a búzaliszt, vagy a kukoricaliszt, amely kellő mértékben összetapad, adalékanyagként adhatunk a tésztához különféle aromákat (ne túl nagy töménységben, ugyanis ellenkező hatást fejthet ki), adhatunk hozzá vérlisztet is nehéz beszerezni ugyan, de leképesztő hatással van a halakra (főleg vágóhidakon juthatunk hozzá). A tésztát miután kellően összegyúrtuk, 10-15 mm átmérőjű pontyszájba illő gombócokat fomáljunk belőle. Ezután forró, de nem lobogó vízben főzzük amig fel nem jönnek a felszinre és még utánna 2 percig. Ha kiszedtük, utánna egy hegyes zsákvarró tűvel kifúrjuk, zsinegre fűzzük, száraz meleg helyre tesszük száradni. Egy hét múlva a gombócok olyan kemények lesznek, hogy a betonra ejtve acélgolyóként pattannak vissza. Amennyiben azt akarjuk, hogy a golyók ne süllyedjenek a fenékre hanem lebegjenek akkor két speciális módszert alkalmazhatunk. Vagy a golyókat a főzés után forró sütőben kisütjük, vagy a tésztába összedolgozáskor apró hungarocellgolyókat teszünk.
A golyón átfűzünk egy zsinórt (cérna, bojlielőke), a végére egy szalmaszálat kötünk (ze lesz az ütköző), a másik végét a horogszárára, vagy az öblébe kötjük. A horogra tűzésüket az alábbi ábrán mutatom be.


A felszerelés:
Mivel a ponty óvatos hal ezért csak indokolt esetben alaklmazzunk erős felszerelést, főleg ott ahol nagyobb példányokra is lehet számítani. A bot legyen 3-3,5 m hosszú parabolaakciójú, úszós horgászatnál lehet egy kicsit hosszabb is. Dobósúlya úszózsnál 40-80 g, fenekezésnél, 60-150 g. Az orsó elsősorban peremorsó 40-70-es zsinórkapacitású, vagy nádi pontyozók esetében a multiplikátoros orsó használata a legkedvezőbb, ha fonott zsinórt használnak. A zsinór vastagsága döntő szempont lehet, tavasszal mikor finomabbak a kapások 25-ösnél ne használjunk vastagabbat, nyáron ahol kapitális példányok vannak ott is elegendő a max. 0.35 mm átmérőjű zsinór. Előke alkalmazása mindig célszerű, általában 0,5 mm-rel vékonyabb mint a főzsinór. Mióta megjelentek a multifil (több szálból fonott) zsinórok könyebb lett a horgászat, mivel vékonyabb zsinórok elképesztő szakítószilárdsági tulajdonságokkal bírnak, egyetlen hátrányuk viszont, hogy hamar gubancolódnak. Horog tekintetében meg kell jegyeznünk egy örök érvényű szabályt, inkább válasszunk minőséget magasabb áron, mint az orrunk előtt törjön el a horog egy kapitális példány fárasztásánál. Növényi eredetű csaliknál a nagy öblű, élő csaliknál a kis öblű hosszú szárú horgot használjuk. Sok márka van a piacon, a horogpróbát azért érdemes elvégezni úgy hogy veszünk egy parafadugót, abba beleszúrjuk a horoghegyet és elkezdjük húzni, ha elpattan a horog akkor túl keményre edzett nem jó, sőt akkor sem jó ha kihajlik, mert az túl lágy. A legmegfelelőbb akkor a horog ha a dugóba beleszúrva enyhe feszítésre rugalmasan válaszol.

Csalik:
A ponty étlapja változatos így elég széles a választék csalikból. Tavasszal, ősszel inkább állati eredetű csalit alkalmazzunk, szóba jöhet a giliszta, a lóbogár, csontkukac (csonticsokor), sőt előfordult már, hogy nagyobb példányai a ragadozóknak felkínált kisebb halakat is elkapták. Télen a hideg vízben nagyon eredményes a kocára vágott löncshús. Növényi eredetű csalikat főleg tavasz végén és nyáron használjunk, itt meg kell említeni a legelterjedtebb csalit a kukoricát amelyet ma már többféle ízben keménységben állítanak elő, a mai napig eredményes az Alcsiszigeti Holt Tiszán az öreg kukorica, ugyanis egy kicsit kemény, a keszeg nem tudja leverni. A másik rendkívül közkedvelt csali a kifli csücske, amit pár napra egy nejlon zacskóba téve megpuhítunk és beleszújuk a horgot, Csalizhatunk puffasztott rizzsel, főtt sárgarépával, csillagfürttel. A már említett tésztacsalik is igen eredményesek, ízesítésük tekintetében széles a skála, a méztől az eperig, bármilyen aromát használhatunk.
Az etetés nagyon fontos lehet a pontyhorgászatban, a halak általában megjegyzik, hogy hol kaptak táplálékot és visszajárnak ide. Fokozottan igaz a bojlis horgászatra, ugyanis a csalihoz hozzá kell szoktatni a pontyot, mert a vízben nem igen talál ilyen táplálékot. A csalikat (kukoricát, bojlit, kenyérgyurmát) lehet színezni, ez főleg azokon a vizeken válhat be, ahol túlhorgásszák a vizet, és a pontyok bizalmatlanná válnak a hagyományos színű csalikkal szemben.

Fárasztás, kiemelés, élvetartás:
A pontyok kitartó harcosok, még az utolsó pillanatban is tartogathatnak meglepetéseket a horgász számára. Nagyobb pontyokra jellemző a hosszú egyenletes kirohanás, ha nincs elég zsinórunk gyakran elveszítjük a halat. Általában megakasztás után szokták elveszíteni a legtöbb halat, mert a horog nem jól akad, ezért semmi esetre sem erőltessük. Amint a hal fárad lassan körözni kezd, egy egy ilyen fordulónál kényszerítsük a vízfelszínre és levegőztessük meg. Egy idő után oldalára dől és hagyja magát vontatni, még ekkor se teljes a győzelem, ugyanis még egy kritikus mozzanat hátra van, a szákolás. Ilyenkor szokott a ponty megugrani a szák láttán, ezért semmi esetre sem a szákot toljuk a hal felé, inkább a halat húzzuk a vzbe tartott szákra és egy határozott emeléssel emeljük meg a szákot, majd a szák elejét fogva emeljük ki.
A ponty élvetartása szákban illetve felkantározva történik. A felkantározást végezhetjük kopoltyún keresztül és a hátúszó első sugarára (bognártüske) kötött erős megbízható kötél segítségével. Így felkantározva kevésbé sérül, mivel a súlypontjánál van felkötve, így akár napokig is eltartható.